







Első kezelés képekben (2010. 06.03):
…és a 6. kezelés után egy korábbi szoknyájában, úgy hogy nem diétázik!!!! Nála ez az eredmény kizárólag a zsírbontó kezelésnek köszönhető.
40 éves vagyok és egy kisvárosban élek és dolgozom. Munkám során különböző emberekkel találkozom nap-mint nap, ezért fontos a megjelenésem. Amikor épp nem fényképezek, akkor a számítógépnél ülök kb. napi 7-8 órát, nagyon kevés mozgással.
Eddig könnyedén átugrottam a kilókkal kapcsolatos kérdéseket, hiszen igazából jól éreztem magam.
Hazudnék ha azt mondanám, nem voltak fogyókúrás próbálkozásaim kisebb – nagyobb sikerrel, de valahogy mindig feladtam. Úgy éreztem: ezek a kemény erőfeszítések, amelyekkel jártak nem biztos, hogy nekem megérik. És különben is nem fáj semmim jól érzem magam.
Pár hónappal ezelőtt ( hangsúlyozom 86-95 kg között mozgok) egyre többször felfigyeltem, hogy valami probléma van.. a gyaloglás ….a lépcső….. nincs elég levegő… a hajolás is napról-napra nehezebbemre esett.. gondoltam orvoshoz megyek.
Az eredményeim szinte hibátlanok voltak és minden jel egyértelműen arra mutatott, hogy a ” kis édes zsírpárnácskáim” okozzák a problémáimat.
A lehetőségem a jobb minőségű életért:
fogyni, fogyni, fogyni. DE HOGYAN?????Egyedül segítség nélkül?
Drága kapszulákkal? Kalória számlálás? Torna ?? – de mikor? Ráadásul imádok enni .. szalonnát jó puha kenyérrel. – Lehetetlen.. gondoltam. .. és csak álltam a tükör előtt tehetetlenül és most már sajnálkozva, bűntudattal a jó ízűen elfogyasztott finomságok után.Nagyon rossz érzések mentek mindennap át bennem, amikor sírva néztem a tükörképemet .. kicsik lettek szűkek a ruháim.
Elveszettnek, elkeseredettnek éreztem magam, hiszen már próbálkoztam máskor is de nem sikerült.A lehetőség számomra mint egy megmentő kis fénysugár jött az életembe, a legelkeseredettebb napokban.
Ultrahangos zsírbontás, kavitációs kezelés!Nem kellett semmi más hozzá, mint egy kis akarat, elindulni!
Nem kell éheznem, (amit én ráadásul nem is bírnék).
Nem kell semmilyen gyógykészítményeket szednem, amitől írtózom.
A kezelés nem jár fájdalommal és nem tart sokáig, így a napjaimat sem kellett átrendeznem.
És ami nagyon fontos, hogy már az első kezelés után látványos, ami a kezdeti lelkesedésemet talán most segíti tovább.
Egy titka van, a kezelés mellett a napi 2-3 liter folyadék (én ásványvizet iszom).
Ezen kívül semmit nem kell bevennem, elfogyasztanom, meginnom és igazából kis mértéktartással, de minden ételt megeszek, amit eddig is.
Nálam egykezelés után is elég látványos a változás, hát még azoknál milyen lehet, akik arra is szakítanak időt, energiát, hogy esetleg napi 20 perc mozgást is beiktatnak az életükbe.A kezelés amire járok Fonyódra, a Dermisz kozmetikába:
Zsíszövetbontás rádiófrekveciával és kavitációs ultrahanggal. Én most már bízom a lányok tudásában és a közös sikerünkben.
A "High Tech Mesotherapy Premium Salon" embléma GARANTÁLJA Neked a szigorúan ellenőrzött forrásból származó Meso I Laser berendezés és a kezeléseihez használt Age Attraction termékek szuperprémium német minőségét. Keresd Te is az 5 *-os, exkluzív szolgáltatásokat nyújtó kozmetikákat, és csak a magasan képzett, minősített kozmetikusok szakmai tapasztalatára bízd rá magad!
Xtreme Lashes álmaid szempillái, szempilla hosszabbítás, műszempilla Kikk ide >>>
Arra vágysz, hogy megszínesíthesd az unalmas szürke hétköznapokat? Akkor klikk ide >>>
Mutatkozz be weboldalunk blogjában, ha olyan tevékenységet végzel,
amely >>>