







A bejegyzés a SZÉPÍTÉSZ szakmai magazinban, egy velem készített riportból tartalmaz részleteket, mely 2008. áprilisban „MÉLYEN LEGBELÜL” címmel jelent meg.
Ahhoz, hogy személyre szabott kezeléseket végezhessünk, illetve hatékony bőrápolási programot állíthassunk össze, a bőr pontos és alapos elemzésére van szükség.
A pontos diagnózis felállításához az általános objektív és szubjektív tünetek figyelembevétele mellet a mélyebb rétegek vizsgálatára is szükség van, amihez már nem elég a nagyítóval, illetve Wood lámpával történő megfigyelés, hanem műszeres diagnosztizálásra is szükség van.
Természetesen sosem hagyatkozhatunk csak a műszeres eredményekre, mindig csak kiegészítő eljárásként alkalmazzuk, de a legtöbb esetben szinte nélkülözhetetlenné válik.
Ezek a vizsgálatok részletes tesztelési sorrendet igényelnek, de segítségükkel sokkal pontosabban határozhatjuk meg vendégünk bőrtípusát, ill. annak pillanatnyi állapotát.
A bőr anatómiai szerkezete minden embernél egyforma, azonban az olyan külső adottságok, mint a bőr színe, s tapintása, minden ember esetében más és más.
Míg egyiküké puha, bársonyos, üde, másoké fakó, fénytelen, esetleg olajosan fénylő.
A legfontosabb objektív szempontok amiket figyelembe kell vennünk, és amiket műszeresen is vizsgálhatunk, a hám és az irha víztartalma, a bőr faggyúmirigy működése, elszarusodási folyamata, azaz a bőrfelszíni emulzió mennyisége és minősége, aktív-passzív vérkeringési folyamatok, az izomtónus mértéke és a hám pigment tartalma.
A műszeres diagnosztizálás előnye, hogy hamarabb láthatók meg a kezdődő hajszálértágulatok, pigmentációs zavarok, a felszíni, illetve a mélyrétegi vízhiány, a korpás képződés, a zsírosodás vagy a zsírhiány, vagy akár az apró bőrelváltozások hovatartozása, mint szabad szemmel.
A bőrápolási konzultáció során és a vendég kikérdezését követően megállapíthatóak azok a szubjektív tünetek is, melyek a bőrtípus vagy bőrállapot kialakulásáért felelősek, mint például az allergia, különféle bőrfelszíni érzékenység, étrend, folyadékfogyasztás, hormonális egyensúlyvesztés, betegségek, gyógyszerek, stressz stb.
Mindezek mellett vizsgálnunk kell az elsődleges, illetve másodlagos elemi elváltozásokat is, úgy mint:
Előfordul persze olyan is, hogy kórosabb tüneteket veszünk észre a vizsgálat során. Tapasztalatunk szerint a monitoron látott rendellenes elváltozások a legtöbb esetben meggyőzik a vendéget is arról, hogy tanácsunkra valóban indokolt bőrgyógyászhoz fordulnia. Megértik, hogy a korai felismerés a minél tökéletesebb gyógyulás előfeltétele.
A diagnosztizálás után mára már szoftveres hatóanyag elemzést is végezhetünk, hogy megállapítsuk, a vendég által használt kozmetikum a bőr és az egészség szempontjából használható-e biztonsággal továbbra is.
Segítségünkre lehet még egy speciális számítógépes program is, mellyel közel 3000 kozmetikai alapanyagot tudunk vizsgálni, hogy azok mennyire károsak, közömbösek vagy jótékonyak a bőr szempontjából.
Tehát, egy alapos konzultáció alkalmával és megfelelő diagnosztikai készülékkel, ill. hatóanyag elemző szoftver segítségével sokkal pontosabban meg tudjuk mutatni, hogy milyen a vendégünk bőre, mi a probléma, és hogy hogyan javítható kozmetikai kezelésekkel, illetve megfelelő otthoni ápolással.
Sziasztok! Állítólag a bőrünk tükrözi az egészségi állapotunkat. E szerint, a bőrdiagnosztika után ti „hozzávetőlegesen” meg tudjátok mondani, ha esetleg odabent valami gond van?
Sok mindenre figyelmeztet a bőrünk állapota, de azért a szervezet állapotfelmérése maradjon az orvosok, és a természetgyógyászok dolga.
Xtreme Lashes álmaid szempillái, szempilla hosszabbítás, műszempilla Kikk ide >>>
A "High Tech Mesotherapy Premium Salon" embléma GARANTÁLJA Neked a szigorúan ellenőrzött forrásból származó Meso I Laser berendezés és a kezeléseihez használt Age Attraction termékek szuperprémium német minőségét. Keresd Te is az 5 *-os, exkluzív szolgáltatásokat nyújtó kozmetikákat, és csak a magasan képzett, minősített kozmetikusok szakmai tapasztalatára bízd rá magad!
Arra vágysz, hogy megszínesíthesd az unalmas szürke hétköznapokat? Akkor klikk ide >>>