







Magyarországon kizárólagos megbízás alapján a mi kozmetikánk kapott lehetőséget a Diamond Dream Luxury Genocare program tesztelésre, melybe nagy lelkesedéssel vágtunk bele. Nagyon megtisztelő érzés, hogy a Dermisz csapat tagjaként én is részese lehetek egy ilyen nagyszabású kontrollprogram lebonyolításának.
.
.
Az 56 napos kúrát 2016. április elején indítottuk el, melyben a szalon törzsvendégei és új érdeklődő vendégek vettek részt. A jelentkezők átlagéletkora 47,8 év.
A kezelések előre meghatározott pontos kezelési protokoll alapján zajlottak le. 2 heti rendszerességgel ütemeztük be a résztvevőket. Minden alkalom előtt illetve után is fényképes dokumentációt készítettünk vendégeink arcbőréről, mely nagy segítségünkre lesz az ÉV ARCA 2016 cím kiválasztásánál. Ezenkívül írásban is dokumentáltuk, hogy mit tapasztaltunk a saját és a vendég által elmondott tapasztalatok alapján.
Vendégeink pontos tájékoztatást kaptak tőlünk a kezelés menetéről, két kezelés közti otthoni ápolási tanácsokkal láttuk el őket, és nagyon fontos volt a folyamatos kapcsolattartás, tapasztalatcsere. Minden kezelést követően 3 nappal írásos értékelést, tapasztalat megosztást küldtek nekünk, melyből számos fontos információt tudtunk kiragadni, majd az esetlegesen felmerülő kérdésekre válaszolni.
.
Kellemes, fájdalomtól mentes a kezelès. Viki a tőletek már megszokott figyelmessèggel kezelt. Még az olyan extra kivánságom, -hogy a laser működése alatt le is legyen takarva a szemem, de ki is lássak, -pillanatok alatt megoldotta. Az elektroporáció kellemesen bizsergető érzés, nekem kifejezetten jólesett.
A kezelés végére nem csak ellazultam, de az arcbőröm láthatóan tónusosabb, tömörebb lett, puhább, simább tapintatú, ami azóta is megmaradt. Várom a folytatást!
S. Andrea
A második kezelés után elmúlt a rendszeresen jelentkező bőrszárazság. A kezelések végeztével a mély homlok, szájszögletben, és orr környékén lévő ráncok nagymértékben csökkentek, kisimultak. – Kocsis Andrea
Az első kezelés után az otthoni használatra adott lemosóhab enyhe szárító hatása miatt és a szárazabb bőrű vendégeinknek kicsit több krém használatát javasoltuk. A kezdeti nagy izgalom után már alig vártuk a következő alkalmat.
A második kezelés a modellek elmondása alapján már látványosabb és „érezhetőbb” volt, sokkal puhábbnak, teltebbnek érezték az arcbőrüket, amely néhány napig tartósan meg is maradt.
A harmadik alkalom, vagyis a kontrollprogram felénél átléptük azt a bűvös határt, ami után minden kezelés hatása érezhetőbb és látványosabb lett. Az arcbőr teltebb, tömörebb és hidratáltabbá vált.
Szemmel látható változás vette kezdetét. Számomra is látható volt, hogy a kisebb ráncok szinte eltűntek, a mélyebb vonalak gyengültek, halványodtak. Vendégeink is csak pozitív tapasztalatokról számoltak be, kevesebb krém mennyiséggel is kellemes hatásúnak érezték a bőrüket, feszesebb, puhább érzetről, bőrképről számoltak be és elmondásuk szerint ez az állapot tartós maradt.
A negyedik és ötödik alkalom is hasonlóan jól zajlott és csak szuper értékeléseket kaptunk modelljeinktől.
.
A hóalgás kezeléssorozattal kapcsolatban az alábbiak a tapasztalataim:
Már a kezdet kezeléstől simábbnak, teltebbnek éreztem az arcbőrömet. Tapintásra kellemesebb, bársonyosabb volt, és az apróbb ráncokon is láttam változást, nem tűntek olyan mélynek, mint azelőtt. A későbbi kezelések hatására aztán úgy éreztem, hogy a bőröm egész állaga megváltozott, fiatalosabb, rugalmasabb lett, teltebbnek, feszesebbnek éreztem, s már nem csak az apróbb, de a mélyebb ráncaim is mérséklődtek.
A tapasztalt változásokat a környezetemben élők is megerősítették.
Köszönöm a részvétel lehetőségét!
Kellemes nyarat kívánok Nektek!
Baráti üdvözlettel: Andrásné Vali
A negyedik kezelés után már csak egyet pumpálok a krémből.
Önbizalmam dagad, minden nap szembe mosolygok a tükörben egy fiatalabb önmagammal 🙂
Nem tudom ezt fokozni ! Nem feszül, nem húzódik..csak ragyog 🙂
És a csajok csodálják !!
Az ötödik kezelés után pedig köszönöm!!! Én készen vagyok!! 🙂
..csak sajnálom, hogy vége. Ezt kényeztetést, ezt a nyugalmat ezt a szépülést …!!!
Folytasuk!!! Testkezelés nincs??? Beneveznék!!!! És hát nagyon köszönöm!
Mindenkinek aki hozzásegített, segített, részt vett benne, aki kitalálta, aki megszervezte és aki lebonyolította…Puszi lányok, Imádlak benneteket!!
És az ismeretleneket is!
🙂 Várom a folytatást ! :)Benne leszek :)…és maradt egy csomó habom és szinte egy egész krémem 🙂 -Mészáros Judit Fonyód
.
Végül a saját tapasztalatom és az általam kezelt vendégeim tapasztalatai alapján csak pozitívan tudok nyilatkozni mind a Diamond Dream Luxury Genocare kúráról, mind pedig magáról a Diamond Dream krémről.
.
.
Írta: Kaposi Viktória kozmetikus
Xtreme Lashes álmaid szempillái, szempilla hosszabbítás, műszempilla Kikk ide >>>
A "High Tech Mesotherapy Premium Salon" embléma GARANTÁLJA Neked a szigorúan ellenőrzött forrásból származó Meso I Laser berendezés és a kezeléseihez használt Age Attraction termékek szuperprémium német minőségét. Keresd Te is az 5 *-os, exkluzív szolgáltatásokat nyújtó kozmetikákat, és csak a magasan képzett, minősített kozmetikusok szakmai tapasztalatára bízd rá magad!
Arra vágysz, hogy megszínesíthesd az unalmas szürke hétköznapokat? Akkor klikk ide >>>