







Nagy izgalommal vártam, hogy elkezdődjön az első magyarországi „DIAMOND DREAM LUXORY GENOCARE HUNGARY” program, épp ezért rendkívül megtisztelőnek éreztem, hogy ennek a kezelési programnak a lebonyolítását kizárólag a Dermisz Kozmetika csapata végezhette az országban, velem együtt az én szaktudásommal. Tudtam, hogy a kezelések technikai részét illetően izgalomra semmi okom, hisz az általam elvégzett számos mezolézeres és cw lézeres kezelés által kellő rutint szereztem.
.
.
.
A kúra jelentkezői közül 9-en hozzám kerültek. Ez ám az igazi bizonyítási lehetőség a szakmai rátermettségemre! Április elején kezdtük el az 56 napos kontrollprogramot. A kúrára a törzsvendégeink mellett új vendégek is jelentkeztek, a 30-as korcsoporttól a 60 éves korig. A kontrollcsoport tagjai közül fog kikerülni az „Év Arca” is, az a vendég aki a legaktívabb volt, illetve a leglátványosabb eredményt érte el a kúra végére. Gondoltam, elő a legjobb tudásommal, mert lehet, hogy az én kezeim közül kerül ki az „Év arca” díj nyertese is? Bevallom ez nem titkolt vágyam volt….
A kezelések egy előre elkészített kezelési terv alapján történtek és 2 hetes periódusokban zajlottak. Folyamatosan dokumentáltuk a vendégek és a saját tapasztalatainkat, a kezelések előtt és után fotót készítettünk. Vendégeink megkapták az otthoni ápoláshoz szükséges termékeket és a hozzá tartozó tájékoztatást. 3 nappal a kezelések után emlékeztető emailt küldtünk, hogy osszák meg velünk tapasztalataikat. Voltak akik videónaplót készítettek!
Az első alkalom után kisebb változásokat már tapasztaltunk, volt akiknek a lemosó hab kicsit szárította a bőrét, ezért több krém használatát ajánlottuk. A következő kezelés már látványosabb volt. Vendégeink elmondása és a saját tapasztalataink alapján a harmadik alkalom már határozottan szembetűnő változást hozott: a bőrük hidratáltabb, teltebb, feszesebb, rugalmasabb, selymesebb lett, a pigmentfoltok halványodtak, a ráncok kisimultak. Több vendégen a környezetük is észrevette, hogy „történt” valami észrevehetően pozitív a bőrükkel. A negyedik és ötödik kezelés még fokozta ezt az állapotot.
Változatlanul fantasztikus maga a kezelés, a komplexitásával, a felhasznált minőségi anyagokkal, és Lilla tájékozottságával, hozzáértésével.
Rendkívül kellemes, friss érzés keríti az embert hatalmába. Úgy érzem, ha sokáig ezen a szinten lehetne tartani a bőr öregedési folyamatait, az ember lánya tökéletesen elégedett lehetne. -B.Ilka
Most már mások is észreveszik a változást az arcomon. Azt mondják kisimultabb és mintha fel lenne töltve. A krémből már kicsit kevesebbet kell kennem itthon. Eltűntek a foltjaim is. B. Heni
A végeredményt illetően meggyőződéssel állíthatom, hogy bőrömet felturbózta a kúra.
Ennek legfőbb bizonyítéka az lehet, hogy az utóbbi hetekben átélt stressz és túl sok nyomás, ami a munkából adódott nem hagyott az arcomon látható nyomot (holott ilyen időszakok után mindig szürkének, nyúzottnak mutatott a tükör) !
A legszembetűnőbb változást a második kezelés után tapasztaltam. Akkor volt az az érzésem, mintha „kipárnázták” volna a bőröm. Természetesen minden alkalommal frissnek, feltöltődöttnek éreztem a kezelt területet, csupán nem olyan intenzitással, mint a másodikat követően.
A krémet továbbra is nagy megelégedéssel használom, nagyon megszerettem! O.Andrea
Fiatalosabb, selymesebb lett a bőröm és a májfoltok is halványodtak a több napfény ellenére.
Elgondolkodtam rajta, hogy a továbbiakban is használjam otthon a hóalgás krémet.
Köszönöm szépen a tőletek megszokott magas színvonalon biztosított kezeléseket, külön köszönet Lillának, a kis ügyes kezeivel öröm volt a kezelés, amit inkább kényeztetésnek neveznék. H. Piroska
Annak ellenére, hogy a kezelés mindenkinél ugyanazon metódus szerint zajlott, egy pillanatig sem váltak egyhangúvá. Nagy örömmel és lelkesedéssel végeztem minden egyes kezelést, mert öröm volt látni hogy velem, általam szépülnek és érezhetik magukat egyre jobban a bőrükben.
Összességében elmondhatom, hogy a vendégek és a saját tapasztalatom alapján, jó szívvel merem ajánlani a Diamond DreamLuxory kúrát és a Diamond Dream krémet.
A kezelésről részletesen itt olvashatsz >>>
Szeretettel vár a Dermisz kozmetikában:
Varga Lilla
kozmetikus, sminkes, okleveles Xtreme Lashes műszempilla stylist
Bejelentkezés: 0630/267-9371
Xtreme Lashes álmaid szempillái, szempilla hosszabbítás, műszempilla Kikk ide >>>
A "High Tech Mesotherapy Premium Salon" embléma GARANTÁLJA Neked a szigorúan ellenőrzött forrásból származó Meso I Laser berendezés és a kezeléseihez használt Age Attraction termékek szuperprémium német minőségét. Keresd Te is az 5 *-os, exkluzív szolgáltatásokat nyújtó kozmetikákat, és csak a magasan képzett, minősített kozmetikusok szakmai tapasztalatára bízd rá magad!
Arra vágysz, hogy megszínesíthesd az unalmas szürke hétköznapokat? Akkor klikk ide >>>